2016. március 27., vasárnap

Közös vonás



Kép forrása
Húsvéti történetem (még) nincs, ám a szomorú, szívettépő, gyermekszemmel láttatott felnőttvilág mellett még, az olykor szánk szélére mosolyt csaló esendő életek, azon belül pedig férfi-nő kutya-macska harca, világa, élete is érdekel, és sokszor szolgál témául irkálásomhoz. 

Csak úgy, mint az alábbi kis szösszenetemben, melyet bevallom, roppant szórakoztatónak tartottam megírni. Remélem egy röpke kikacsintás erejéig titeket is elszórakoztat... Komolyan venni  mindent szabad, de semmit nem muszáj! ;-) 

Az írott szó, valamint az egymáson és magunkon nevetni tudás generálta szemkörnyéki ráncok is legyenek veletek,
Miamona



~°°~___________________________________________________~°°~


Közös vonás



A feleség felkelt, kiment a vécére. A fürdőben, kézmosás közben az arcát nézte a tükörben, és arra gondolt, férje mennyivel fiatalabbnak látszik nála. Belebújt kopott piros köntösébe, és a férjétől kapott nyuszis mamuszában kicsoszogott a konyhába. Letekerte a kávéfőzőt, az előző napi zaccot a kukába rázta volna, de az púpozottan tele volt. Halk szentségelés közben eszébe jutott, amit talán még a férjétől hallott, hogy milyen jót tesz a zacc a muskátlinak, így hát a konyhában található virágok földjébe szórta, magában elégedetten, hogy ez sem ment veszendőbe. Visszabandukolt a konyhába, feltette a kávét, ügyelve, hogy a láng se túl kicsi, se túl nagy ne legyen. Leült az asztalhoz, elmélázva a rózsaszín felhőkbe bámult, és arra gondolt, hogyan különbözhetnek ennyire a férjével. Miért nincs legalább egyetlen apró pici közös vonásuk...

~°°~
Ugyanabban a kávézóban találkoztak, ahol legelőször. Ahol minden elkezdődött. Közben a helyet átépítették, a személyzet is más volt, és hát már ők sem a régiek. A válási papírok az asztalon hevertek, a férj épp nagyot kortyolt söréből, amikor a feleség belépett. Megbeszélték, hogy még utoljára, nos, megbeszélik. Hogy mit, azt maguk sem tudták pontosan. Hónapok óta ment a húzd meg-ereszd meg, hol a férj aludt lepukkant motelekben, hol a nő élvezte anyja nem-megmondtam-hogy-így-lesz-de-te-sosem-hallgaszt-szegény-jó-anyádra vendégszeretetét.
A feleség leült, a pincér máris ott termett, hogy felvegye a rendelést. A férj megkérdezte, hogy a feleség a szokásos rozét kéri-e, mire a feleség már éppen bólintott volna, ám ekkor valami apró dühroham söpört végig a testén, a tarkójából kiindulva, a gerincén át, le egészen az új cipőjétől feltört sarkáig, aminek következtében végül sört rendelt. Szűretlen búzát, citromkarikával. A férje apró kis horkantást hallatott, mintha azt akarná mondani, nem leptél meg, ez lett volna a következő tippem.
A nőn ettől ugyanaz az apró kis dühroham sündörgött végig, csak most ellentétes irányba, mint egy visszatekert szalag, és mire tarkójába ágyazódva egy apró nyakreccsenéssel eltűnt, bánta már, hogy nem valami meglepőbbet kért. Például viszkit szódával. Sőt viszkit tisztán. Igen, azt kellett volna, de aztán persze úgyse iszik belőle egy kortyot sem, így az a kis horkantás ugyanúgy elhagyta volna a férje száját, csak kicsit később.
A férj érdeklődött a feleség hogyléte után, a feleség udvariasan köszönte jól van. Igen, a munkával is minden rendben, igen, az idegesítő kolléga még mindig idegesítő, igen, a lakással is minden rendben, igen, valóban, a villanybojlert kivéve, az még mindig makacskodik néha és igen, a férjnek már hónapok óta igaza volt abban, hogy meg kellene nézetni.
Ez után a feleségen volt a sor, hogy érdeklődjön, ám csak addig jutott, hogy és te... és itt benne rekedt a szó. Az történt ugyanis, hogy csakúgy, mint az iménti fel-le közlekedő dühroham, most egy felismerés játszott fogócskát a hátán, a már kitaposott ösvényen. A feleség rájött, hogy a leghalványabban sem érdekli hogy van a férje, hogy megy a munka az új helyen, a tenyérbemászó kis mitugrász főnökkel, és hogy van a férje fájós háta az albérlet – valószínűleg kényelmetlen – ágya miatt. Ám mindebből a hirtelen támadt megvilágosodásból a férj semmit nem vett észre, mi több, az a halovány kis „és te” épp elég volt, hogy már köszönje is, a körülményekhez képest jól van, alakul a munka az új helyen, talán a főnök is kevésbé tenyérbemászó, csak sajnos a háta nem túl jó az albérlet kényelmetlen ágya miatt.
A feleség először letört hirtelen támadt felismerésétől, de aztán valami nyugodt jókedv lett úrrá rajta. Nézte, ahogy a férje szája csak mozog megállás nélkül, de jól megszokott mély baritonja helyett, valami szelíd tündérkacagás visszhangzott fülében. Hirtelen, mintha az étterem lámpája jobban férjére irányulna, észrevette, hogy reggeli félelme alaptalan volt, nem is néz ki olyan jól, mint emlékezetében élt. Nahát, ezek a ráncok a homlokán eddig is ott voltak? És azok a kis szarkalábak? Jé, és mennyi ősz hajszál vegyül a fakó barnába a halántékokon. A szeme eddig is ilyen vizenyős lett volna vagy csak nem aludta ki magát? Hát az a kis lifegő tokácska vajon mikor került oda? És jól látja, az ing alatt kerekecske pocakocska dudorodik?
Ahogy egyre több ilyen részlet rajzolódott ki előtte, mintha férje egy animációs film figurája lenne, akit épp most radíroznak és rajzolnak újra, hirtelen a tündérkacagás kitört bensőjéből, és a száján keresztül távozott, ott ugrálva a férje fején, aki erre hirtelen elnémult, és csak aziránt érdeklődött kissé frusztráltan, hogy ugyan mi olyan fene vicces? Erre a feleség szemérmesen egy pillanatra szája elé kapta a kezét, és enyhén megrázta a fejét, majd annyit válaszolt, még mindig mosolyogva, hogy ezt itt és most le kell zárni. Nincs harag, de tovább sincsen. Elfogyott a papír, a ceruza már az asztalt karistolja.
Míg a férj ezt az utolsó hasonlatot, és úgy en bloc az egész apró monológot gyermeki értetlenséggel az arcán próbálta értelmezni, addig a feleség maga elé vette az asztalon heverő papírokat, és tollat kezdett keresni a táskájában. Rövid kotorászás után, toll helyett azonban egy doboz cigaretta akadt a kezébe. Először meglepődött, de aztán rögtön eszébe jutott, hogy a házmesternek vette, amiért olyan rendes volt vele a kihajigált könyvei összeszedésében, azon a bizonyos estén, mikor a férj a kedvencek polc összes darabját megröptette, (szerencsére csak a belső, kisudvar felé, ahonnan minden példány aránylag épen került vissza helyére.)
A férj most ijedt meglepetéssel figyelte felesége megváltozott arcát. Valahogy fiatalabbnak és szebbnek látta. A feleség hirtelen ötlettől vezérelve kacér mozdulattal magához intette a pincért, tüzet kért, majd cigarettára gyújtott. Puhatolózóan aprót beleszívott, alig izzott fel a másik végén a parázs, majd rögtön kifújta a füstöt. Arra a kérdésre, hogy elárulnád, te mégis mióta bagózol, a feleség csak még kacérabb pillantást vetett férjére, és megismételte – immár jobb kezében a pislákoló cigarettát kecsesen tartva –, hogy ezt le kell zárni. Szépen és békésen. Aztán hozzátett még egy ugye te is egyetértesz édes-t, miközben balkezével végigsimított a férfi borostás arcán. Kegyelemdöfésnek a söröspoharat a szájához emelte, kéjesen kortyolt, végül ismét a táskájába nyúlt, és ezúttal keze egy tollal tért vissza.
A férj, szinte megbabonázva nézte a nőt, és testében egyre erősödő bizsergést érzett, a nadrágja közepe tájékától kiindulva.
A feleség még egyszer, immár jó mélyen beleszívott a cigibe, férje értetlen arcába fújva a füstöt, és a még majdnem egész cigarettát elnyomta a hamutartóban. Pár laza mozdulattal aláírta a papírokat, közben fel-felpillantott férjére mosolyogva, mint egy épp autogramot osztó híresség, majd a férje elé tolta a stószot, felállt, férjéhez lépett, hosszan szájon csókolta, és kilebegett a kávézóból.
Igen  gondolta a férj , szinte biztos, hogy lebegett. Mint egy földöntúli jelenés, aki a felesége testébe bújva megszépítette azt. A férj ott ült, papírokkal az asztalon, és hatalmas erekcióval az asztal alatt. Akkor tért csak magához, amikor a pincér elvette az üres poharakat, és megkérdezte hozhat-e még valamit. A férj enyhén megrázta a fejét, egyrészt, hogy magához térjen, másrészt a pincér kérdésére, majd kérte a számlát.

~°°~
Másnap reggel a férj felkelt, kiment a vécére. A fürdőben, kézmosás közben az arcát nézte a tükörben, és arra gondolt, felesége mennyivel fiatalabbnak látszik nála. Belebújt kopott kék köntösébe, és a feleségétől kapott kutyás mamuszában kicsoszogott a konyhába. Letekerte a kávéfőzőt, az előző napi zaccot a kukába rázta volna, de az púpozottan tele volt. Halk szentségelés közben eszébe jutott, amit talán még a feleségétől hallott, hogy milyen jót tesz a zacc a muskátlinak, de mivel az új albérletben egyetlen virág sem volt, így végül a vécébe szórta, magában elégedetlenül, hogy ez is veszendőbe ment. Visszabandukolt a konyhába, feltette a kávét, ügyelve, hogy a láng se túl kicsi, se túl nagy ne legyen. Leült az asztalhoz, elmélázva a szürkén gomolygó felhőkbe bámult, és arra gondolt, hogy különbözhetnek ennyire a feleségével. Miért nincs legalább egyetlen apró pici közös vonásuk...


~°°~____________________Vége____________________~°°~


Ha tetszett, bármi érzést, gondolatot, hangulatot váltott ki belőled, hagyj egy kommentet! :-)

Fontos: Az oldalon saját írásaimat teszem közzé. Azokat bármilyen célra felhasználni, csak az  engedélyemmel, valamint szerző+forrás feltüntetésével lehet! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése